2008. október 19., vasárnap

Mióta főzök, és miért?

A kérdést Renáta tette fel nekem. Elgondolkodtam. Gyakorlatilag nem emlékszem olyan időkre, amikor ne "főztem" volna. Ez most furcsán, és nagyképűen hangzik. Természetesen van előzménye a dolognak, mégpedig az, hogy Édesanyám úgy ment férjhez, hogy nem tudott főzni. Semmit. Családi legendáriumunk jó pár darabja erről a korszakról szól. Anyukám hadiárva. Amikor a többi lány a konyhában segédkezett az anyukájának, vagy nagymamájának ő kenyérkereső munkát végzett. Kapált, ásott, kertészkedett, libát tépett és minden férfi munkát ő végzett a ház körül. Asszonyként, a saját kárán tanult meg főzni. Mindig kérdezett, és minden disznótorban, névnapon, főzős összejövetelen beállt kuktának a tapasztaltabbak mellé. Egyszer aztán azt vette észre, hogy mindenhol ő főz, neki segítenek mások, és tőle kérnek tanácsokat.
Valahol itt gyökerezhet az ő filozófiája, és módszertana. Egészen pici koromtól kezdve be voltam fogva a konyhában. Mindig olyan feladatokat kaptam, amit el tudtam végezni. A hozd ide, mérd ki, kavard meg, hámozd meg, darabold fel utasításokat - amik persze sosem parancsnak hangzottak - egyszer csak felváltotta az alkotás öröme. Az első piskótámat 10 éves koromban sütöttem. Természetesen a sütőt Anyu gyújtotta be, a kész piskótát is ő vette ki, de minden mást én csináltam. Emlékszem, milyen hihetetlenül büszke voltam magamra! Örömömet csak fokozta, hogy Nagymamám is elégedett volt. Ez pedig ritka ajándék számba ment. Mama a helyi kollégiumban volt szakácsnő. Tekintélye volt, és nagyon tudott főzni. Egy-egy dicsérő szavára férjes asszonyok is elpirultak a megtiszteltetéstől. Innentől kezdve ketten tanítottak főzni: Anyu és Mama. Két külön iskola: Mama a hagyományos, magyaros ételek mestere volt. Anyukám nagyon jó érzékkel a különlegesebb, ritkább "Pesties" vonalat követte. Nem vetélkedni akart az anyósával, hanem örömmel főzni. Imádott - és a mai napig is imád - kísérletezni.
Ötödikes koromban nem vettek fel napközibe. Ekkor kaptam meg első szakácskönyvemet: F. Nagy Angéla: Fiatalok főző iskolája. Egyik barátnőmmel közösen tanultunk belőle főzni, természetesen a mi konyhánkban. A parizeres kosárka tükörtojással nagyon ment nekünk!
Az első befőzés idején sem hagytam még el az általános iskolát. Igaz, ekkor még a nővérem segített.
A középiskolai évek kimaradtak, a kollégiumban nem volt lehetőség főzni.

Saját konyhám először a szolgálati lakásban volt. Kicsi volt, berendezhetetlen. Minden falon ajtó vagy ablak. Éppen csak befért a gáztűzhely, a mosogató és egy asztal. Az edények már csak a lakás túlsó végén található spájzban fértek el. Edényeim voltak. Édesanyám idejében gondoskodott a stafírungról. Ennek része volt a konyhai felszerelés is: fazék, lábas, kukta. Mindegyikből kicsi, közepes, nagy. Tepsi, serpenyő, szűrő, reszelő, tányérok, poharak, konyharuhák...

Mikor férjhez mentem sok minden megváltozott. Két nagyon különböző ízlésvilágot kell összehangolnom. Zsír vagy olaj? Édes vagy sós? Kell-e bele füstölt hús, vagy e nélkül is ugyan az az étel marad? Rántás vagy habarás? Bevallom, még most 16 év után is vannak ételek, amit mindenki csak "otthon" az anyukájánál eszik, "itthon" pedig nem kerülnek a fazékba.

Mostanában kezdek az egészségesebb táplálkozás felé kacsingatni. Kisebb sikereim vannak. A Fiúk nehezen akarnak behódolni. A házi sütésű kenyér és péksütemény már teret nyert - fehér lisztből. De már megkóstolják a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret is. Próbálok több zöldséget csempészni az én "vércséim" étrendjébe. A Kicsi makacsul ellenáll, a Párom és a Nagy hajlíthatóbbnak tűnnek. Már nem dől össze a világ ha két hét is eltelik sült krumpli nélkül.
Az egészségesebb étkezés nekem egyre inkább a vegyszer és tartósító szer mentes dolgokat jelenti. Lehet, hogy megköveztek érte, de pont ezért készítek mostanában több ételt zsírral. Egyre kevésbé hiszem, hogy a napraforgó olaj olyan egészséges lenne! Mióta kedvenc fogorvosom figyelmét felhívta egy öreg paraszt bácsi arra, hogy mennyi permetszert és vegyszert kap egy tábla napraforgó mire learatják, figyelek. És azt látom, hogy az öregnek igaza van! Az olíva olaj számomra idegen, nagyon karakteres. A különféle hidegen sajtolt olajaknak pedig nagyon erős a mellékíze. Ez nem azt jelenti, hogy nem használok olajat! Olívát is, napraforgót is, tökmagolajat is... és zsírt is. Szintén nem tudom megszokni az édesítőszereket. Valamint képtelen vagyok elhinni, hogy valami, ami ennyire mesterséges egészséges lehet. (Ennek kapcsán sokszor jut eszembe a vaj - margarin párhuzam.) Cukrot és mézet használok édesítésre.
Csökkentem, és próbálom elhagyni a kész ételízesítőket, leves kockákat, szószokat. Amit lehet magam készítek. Szóval egyre fontosabb, hogy MIT eszünk. Amit lehet, itt helyben, helyi termelőtől, vagy kereskedőtől veszek meg.
Édesanyám módszere a fiaimnál is bevált. Szeretnek a konyhában kuktáskodni. Sütnek, főznek, szerveznek, a kezem alá dolgoznak. Mindezt élvezettel teszik. Biztos nem hátrány az sem, hogy az apjuk is szeret és tud főzni! És olyan jókat lehet beszélgetni egy közös sütés vagy főzés közben! Majdnem olyan jókat, mint egy közös étkezés alkalmával.

A körkérdést továbbadom Gabahnak és Szazalának. Nagyon kíváncsi lennék még Galina történetére is!

2 megjegyzés:

Renata írta...

Köszi!
Szinte mindenkinél generációkra nyúlik vissza ez a téma.
Mennyire másképpen gondolkodnak ugyanazon dolog kapcsán: Téged pont azért tanítottak meg, mert Anyukád nem tudott. Engem meg azért nem, mert Anyu sem tudott.

Renata írta...

Amit az olajról írsz elgondolkodtató.
Gabonát vegyszermenteset veszünk, de az olajat a boltban.
Szeretnék (álmaimban) egy olajprést, ami persze irreális.

Margarint én a vaj helyett használok (bio-t, ha van), de amibe tudok, abba olajat teszek. Meg pálmazsírt.