2009. február 1., vasárnap

Elgondolkodtató

A következő olvasmányra barátnőm hívta fel a figyelmemet. Gondolom sokan olvastátok már, vagy hallottatok róla. Számomra megdöbbentő volt.

Az úgynevezett Hetesi jelentésről van szó.

Hogy felkeltsem azok kíváncsiságát, akik nem tudják miről van szó, a jelentés zárógondolata:

Összefoglalás
Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ
végét jelentő erőforrásválságba, mely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott
egész életünket. Ehhez semmit sem kell tenni, csak folytatni eddigi életvitelünket…

Belinkeltem a forrást, de tapasztalataim szerint a link nem működik.

http://astro.elte.hu/~hetesizs/FFEK/jelentes.pdf - ezt másoljátok be a keresőbe, innen biztos indul.

2 megjegyzés:

Bridge írta...

A Nyitott szemmel című újságban olvastam legutóbb vele egy cikket.
Valóban az, elgondolkodtató, de az emberek többsége becsukja ezzel kapcsolatban a szemét.

citromfű írta...

Igen, becsukjuk a szemünket, és várjuk a csodát. A legtöbb embernek eszébe sem jut, hogy valamit ő is tehetne... Sajnos.