2009. március 28., szombat

Régi könyv

Itt fekszik mellettem. 1936-ban nyomták. Ma ha volt egy perc szabadidőm ezt bújtam. Gyönyörű, formás, ízes. Mármint a nyelve. Jó megfogni, belelapozni. Sajnos nem az enyém. Egy barátnőmtől kaptam kölcsön.
Az ősszel egyszer már majdnem lett Váncza süteményes könyvem. A Vaterán licitált rá nekem egy kedves ismeretlen ismerősöm. Befizettem a vételárat, elintéztünk minden formaságot. Az ismeretlen ismerőshöz meg is érkezett. Akkor kiderült, hogy a könyv fele hiányzik... Az eladó végül is rendesnek mutatkozott, mert egy szóra/levélváltásra belátta, hogy mi nem erre a könyvre licitáltunk, és visszautalta a pénzt.
Most, hogy a kezemben van még jobban szeretnék egy ilyen könyvet! Nagyon-nagyon tetszik!

Két rövid idézet:

" A sütemények leírásánál az általánosan ismert kifejezéseket használjuk, pl "rétestészta keménységűre gyúrjuk", " habosra kikeverjük" stb. Ezekkel és a hasonló kifejezésekkel nem lenne baj, ezt minden kezdő házi cukráskisasszony megérti. "
"A sütemények készítésénél tekintettel kell lenni a a különböző lisztféleségekre is, ugyanis egyik liszt lágyít, másik pedig igen sok vizet, tejet bír felvenni, de nagy befolyással bír a tojások nagysága is. Tehát a tészta összeállításánál a fenti okok miatt szükség szerint kevés lisztet vehetünk még a túlságosan lágy tésztához, vagy kevés tejet, tejfelt vagy vizet gyúrhatunk a kissé keménynek vélt süteménytésztához. Ez már gyakorlat dolga. Mi közepes erősségű liszthez, és közepes nagyságú tojáshoz méretezzük a receptjeinket."


Az idézet nem véletlen. A napokban olvastam egy bejegyzést, ami sok blogírónak felrótta a pongyola fogalmazást. Helytelenítette, hogy ilyen kifejezéseket használunk: annyi liszt, amennyit felvesz, ízlés szerint stb. Bevallom, azt a posztot nagyon a lelkemre vettem! Nálam sűrűn fordulnak meg ezek a kifejezések. De nem tudom őket helyettesíteni! Próbáltam én már grammra pontosan lemérni a hozzávalókat! Még a mérleg adatait is le tudom olvasni. És mégis, az a perec, amit anyósom így tanított meg nekem, hogy annyi liszt, amennyit felvesz, na az nem hajlandó kétszer ugyanannyi lisztet felvenni. Viszont páratlanul finom perec! Vagy a foszlós kalács: hiába szakácskönyvből van a recept, a tej minőségétől is nagyban függ, hogy mennyi liszttel készül. Emlékszem az első kalácsra. A recept azt írta, hogy kb. 1 kg liszt. Na az általam vett házi tejnek meg sem kottyant az az 1 kg liszt. Még szerencse, hogy itt volt anyósom. Csak legyintett: "Eh, kislyány, az csak körülbelüli adat! Mit tuggyák azok a pestiek, hogy a jó házi tejhez mennyi liszt kell. Tegyél még bele lisztet nyugodtan! Látni fogod, ha már nem vesz fel többet." És csakugyan: láttam. Éreztem. Igaz, majdnem két kg liszt kellett a kalácshoz.

Szóval kedves olvasóim, nálam ezután is előfordulnak majd ezek a pongyola kifejezések. Mert én még mindig úgy gondolom, hogy sózni ízlés szerint kell, a kelt tésztához pedig annyi liszt jár, amennyit felvesz...


2009. március 20., péntek

Tarhonyaleves

Igen, ismét leves. Pedig egy régi bejegyzésben írtam, hogy nem is igazán vagyunk levesesek. Mégis a leves a magyar és a paraszti konyha egyik nagyon meghatározó eleme.
Mostanában csodálkoztam rá, hogy milyen sokféle leves került már be a blogba. És még korántsem esett szó mindről!
Ezt a képet régóta tartogatom, a bejegyzés írását is mindig terveztem, de valahogy mindig tolódott. Talán mert annyira egyszerű étel. Annyira hétköznapi.
A tarhonya nekem sokáig a "puskagolyó" alakú bolti tésztát jelentette. Bevallom nem szerettem! Sem a menzán, sem otthon. Aztán még mielőtt férjhez mentem volna, anyósom küldött nekem tarhonyát, amit ő készített. Egészen más volt, mint amit addig ismertem. Az alakja, az íze... Azóta gyakran főzök tarhonyát. Nem csak tarhonyalevesnek, hanem levesbetétként is használom. (Tejleves, borsóleves csirkeaprólékkal)


Tarhonya:
"kásaszem alakú, szárított → gyúrt tészta. Lisztből, sóból, vízből és lehetőleg minél több tojásból gyúrják. Az összegyúrt tésztát tarhonyarostán dörzsölik át, vagy késsel vagdalják össze, majd kézzel gömbölyítik. Ha osztályozzák nagyság szerint, rostán ejtik át a kevés apróbb szemet. Tavasszal és ősszel készítik, szárítják nagy mennyiségben, hogy a következő tarhonyakészítésig kitartson." - a Magyar Néprajzi Lexikon szerin.

Tarhonyaleves:

4-5 marék tarhonya
1 nagy sárgarépa
1 nagy petrezselyem
3-4 közepes krumpli
késhegynyi piros paprika

bors
+ha van, akkor:
1 zöldpaprika
1 közepes paradicsom


A krumplit, a répát és a petrezselymet meghámozom. A répát és a petrezselymet negyedelem, a krumplit apró kockákra vágom.
Egy közepes nagyságú fazékban egy evőkanál zsiradékon a tarhonyát egyenletes barnára pirítom. Hozzáadom a feldarabolt zöldségeket, és kevés ideig együtt dinsztelem őket. Felöntöm két liter vízzel, sózom, borsozom, hozzáadom a pirospaprikát, a paradicsomot és a zöldpaprikát. Készre főzöm. Ez kb. fél órát igényel. Mire a sárgarépa megfő, addigra a tarhonya is megpuhul.

2009. március 19., csütörtök

Kétszínű kalács, kuglófnak álcázva


A hétvégén sütöttem, reggelire. Kelt tésztából, kuglóf formában. Kicsit féltem tőle, a szilikonos formámat még nem nagyon használtam a villanysütőben. Olyan hihetetlen, hogy valami, ami ennyire műanyag használható a sütőben. De használható! Kutya baja a formának, ráadásul nagyon jó dolgozni vele, könnyen kivehető belőle a kész tészta.
Az kalács is nagyon finom lett!

Kétszínű kalács:
  • fél kg liszt
  • 6 dkg zsír, vaj, vagy margarin (legjobb a zsír - de csak a házi!)
  • csipet só
  • 5dkg cukor
  • 2 tojás sárgája
  • fél csomag élesztő
  • 3 dl tej
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 evőkanál kakaópor


A hozzávalókból a szokásos módon kelt tésztát készítettem. Természetesen a kakaót ekkor még nem adtam a tésztához.
Kelesztés előtt kétfelé vettem a tésztát, az egyik felébe belegyúrtam a kakaót.
Amikor megkelt, akkor mindkét tésztát hosszú hengerré gyúrtam, összefontam, és a kuglóf formába helyeztem.
A szilikonos formát használat előtt enyhén átolajoztam. (Azt hallottam, hogy ez felesleges, de én azért minden használat előtt áttörlöm a formát egy enyhén étolajos papírtörlővel.)
A tésztát még hagytam kelni egy negyedórát a formában, majd előmelegített sütőben (190 fok) pirosra sütöttem. Ez úgy 30 percet vett igénybe. Persze tű próbával (műanyag)ellenőriztem a tészta állagát.


Ps:
Meg tudja valaki mondani, hogy miért látom mostanában a posztok elején ezt a szót: étteremalakítás?
Valamiről lemaradtam?

2009. március 17., kedd

Menza

Az iskolában a menzán próbálnak újítani. Mostanában minden hétre jut valami új étel, ami persze üdítő változatosság az eddig megszokotthoz képest (csütörtök-csirke, kedd-főzelék, hétfő-tészta vagy tejbegríz, minden második péntek-paradicsomos valami). Szóval előkerülnek olyan izgalmas ételek, mint tojáspörkölt, resztelt máj (na jó, ez eddig is volt, csak nagyon ritkán), gombás ételek, mexikói köret, párolt zöldség, és a túrógombóc mostanában vanília öntettel készül, nem málnaszörppel.
Bevallom, mindig kíváncsian lesem, a következő heti menüt: most mit találtak ki? A múlt heti tojáspörkölt annyira izgatta a fantáziámat, hogy befizettem egy ebédre. Kár volt. Mást vártam. Furcsa módon nem is a pörkölt nem ízlett, hanem a hozzá adott köret: főtt krumpli. Szerintem bármilyen főtt tésztával sokkal, de sokkal jobban ízlett volna!
Érdekes megfigyelni a gyerekek reakcióját is: általában minden új ételt ellenszenvvel fogadnak. Piszkálják, piszkálják, kóstolgatják, és szívfájdítóan sok a maradék. Aztán, ha a tulaj nem adja fel, rendszeresen főzi az adott ételt, akkor megszokják, többségük meg is szereti. Így futott be a lencsefőzelék tavaly nagy karriert, ebben az évben pedig a túrógombóc. (Bár sokkal jobban szeretik, mióta vaníliás öntettel tálalják).
Vannak aztán a sláger kaják: számomra érthetetlen módon minden ami paradicsomos - leves, gombóc, káposzta; milánói makaróni; grízes tészta; halrúd stb
És persze vannak "nem szeretem" ételek is: a főzelékek és a káposztás ételek.

Hogy miért írtam le mindezt? Napok óta egy igazi menza kaján jár az agyam: húsleves, leveshús, pirított grízzel és meggyszósszal. Na ez az a kaja, amit nagyon szeretek, és ebben a tanévben még nem főzték meg a menzán. A végén még kénytelen leszek saját magamnak megfőzni - pedig nekem ez sosem sikerül olyan finomra, mint amit a napköziben eszek.



2009. március 15., vasárnap

Gyümölcstorta


Valamikor nagy kedvenc volt nálunk ez az egyszerű torta. Sokszor sütöttem, ráuntunk, szinte el is felejtettük. Most szombaton eszembe jutott. Nem mondom, volt hozzá köze annak is, hogy alig volt itthon tojás, de valami édesre, és krémesre vágytam.

Gyümölcstorta

Piskótához:
3 tojás
3 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor
1 evőkanál citromlé
késhegynyi szódabikarbóna

Krémhez:
1 vanília pudingpor
3 evőkanál cukor
4 dl tej
gyümölcs (most 2 kivi és 1 alma)

+ 1 evőkanál baracklekvár


Először a piskótát sütöm meg. Az én formám viszonylag kicsi, 3 tojásos. Ha ennél több tojásból készítem a piskótát, akkor kifolyik belőle.
Piskóta készítése:
Szétválasztom a tojásokat. A fehérjéket a cukorral kemény habbá verem. Mikor már nagyon fehér, fényes és kemény a hab, adok hozzá egy kevés citromlét. (Ha van itthon igazi citrom, akkor annak a levéből, de ha nincs a teaízesítő citromlé is tökéletesen megteszi. Ha az sincs itthon, akkor pár csepp ecetet adok ilyenkor a habhoz. A kész piskótán nem érzik, viszont nem fog összeesni...) A habhoz adom a tojások sárgáját, és egyenletesen elkeverem. Hozzáadom a lisztet és a szódabikarbónát is. A habverő legalacsonyabb fokozatán simára, és csomómentesre keverem a masszát.
A piskótatésztát a zsírozott formába öntöm, és előmelegített (200 fok) sütőben készre sütöm.
Minden sütő más, ki kell tapasztalni, hogy milyen módon szereti sütni a piskótát. Az én sütőmben úgy 20 perc múlva meg kell fordítani a formát, mert a sütő belső része sokkal erősebben süt.

Ha megsült, akkor a tésztát rácsra borítom kihűlni.

Krém:
A vaníliás pudingport összekeverek 3 evőkanál kristálycukorral, hozzáadok 4 dl hideg tejet, és sűrűre főzöm. Sokkal sűrűbbre, mintha puding készülne.
Míg a puding langyosra hűl, addig meghámozom és feldarabolom a gyümölcsöket.

Összeállítás:
A piskóta felső részére, a bemélyedésbe egyenletesen elkenek egy nagy evőkanál házi baracklekvárt. Majd pár perc elteltével a kanál oldalával a felesleges lekvárt lekaparom. (Így nem fog elázni a piskóta.) Idekanalazom a langyos pudingot, egyenletesen elsimítom. A puding tetejét kirakom a feldarabolt gyümölcsökkel.




Az eredeti recept szerint ekkor következne még a tortazselé. Mivel nálunk ezért senki nem rajong, el szoktam hagyni. Még soha senki nem hiányolta:)

Az a legjobb ebben a tortában, hogy bármilyen gyümölccsel készíthető. Legtöbbször vanília vagy tejszín ízű pudingporral készítem. De gyümölcstől és hangulattól függően változhat ez is.

A tortának most akkora sikere volt, hogy csak az utolsó két szeletet sikerült lefényképezni:)


2009. március 8., vasárnap

Velővel töltött sertésdagadó


Azt, hogy ma velővel töltött húst eszünk, már a múlt hét szombatján eldöntöttük. Kaptunk ugyanis egy nagy adag velőt egy nagyon kedves barátnőmtől:)
A hadművelet már tegnap elindult: a fagyasztóból kibányászni a disznótorkor gondosan félretett dagadót, olvasztani, fűszerezni. Most a Kotányi féle fokhagymás páccal dörzsöltem be a húst, majd egy éjszakát pihentettem a hűtőben. Ma reggel a férjem megabálta a velőt. (Ez mindig az ő dolga.) Közben én tojást főztem, hagymát aprítottam.
Míg én a töltelék elkészítésével bíbelődtem, addig a Drágám felszúrta a dagadókat. (Egy közepes és két kisebb darab volt.)


Velővel töltött dagadó:

1 nagyobb dagadó
velős töltelék


Velős töltelék:

kb fél kg velő
3 főtt tojás

2 nyers tojás
1 nagy hagyma
kb 20 dkg zsemlemorzsa
kevés olaj


bors


A hagymát apróra vágtam és kevés forró olajon megdinszteltem. Hozzáadtam a kockára vágott főtt tojásokat, (a tojás szeletelővel először karikára vágom a tojást, majd megfordítom, és a karikákat megint elvágom), és a megabált velőrózsákat. Összesütöm, míg egynemű masszát nem kapok. Ekkor adom hozzá a zsemlemorzsát. Beleütöm a nyers tojást, vagy tojásokat, és jól elkeverem. Sózom, borsozom. (Kóstolással szoktam megállapítani, hogy jó-e már.) Tapasztalatim szerint a tölteléknek ilyenkor kicsit sósabbnak kell lennie, hogy a végeredmény jó legyen.

Az így kapott masszát a felszúrt dagadóba töltöm. Nem szabad nagyon szorosra tölteni, mert akkor kifolyik sülés közben. Én azonban mindig jól megtömöm a tölteni való akármit, mert a kifolyt, sült tölteléket szeretjük a legjobban:) A dagadó nyitott végét hústűvel összetűzöm.
Ezután a megtöltött húst egy alkalmas méretű tepsibe teszem, kevés olajjal meglocsolom, majd a tepsit alufóliával szorosan lefedem. Forró sütőben (kb. 180-200 fokon) addig párolom, amíg a hús megpuhul. Ez a hús nagyságától függően 1-2 órát vesz igénybe. Ha a hús már átpárolódott az alufóliát leveszem, és pirosra sütöm. Én időnként megfordítom sűlés közben a húst.

A két kisebb darabot ebédre megettük, a kifolyt töltelékkel együtt. Na jó, azért volt még hozzá krumplipüré és krumpli saláta is!
A nagyobb darabot fényképezte le a párom. Minden fakszni, és díszítés nélkül. Mikor kihűlt, akkor felszeletelte. Így is készült néhány kép, de díszítés itt sem volt.

Mikor ebéd utáni sziesztaként hozzákezdtem volna a poszt írásának a TV paprikán Laci bácsi marosmenti töltött dagadót készített krumpli salátával és párolt lila káposztával:) Az is elég jól nézett ki, főleg a végén, a fényképezésre. Pedig amikor megsült, fele olyan ropogós piros sem volt, mint a mi mai ebédünk.

2009. március 7., szombat

Ami hiányzik innen...

Rendezgettem ma a blogot. Címkéztem, receptet másoltam át a "tartalomjegyzékbe" és közben rájöttem, hogy alig írtam húsos receptet. Pedig a konyhámra elsősorban a húsos ételek a jellemzőek! Három "vércse" mellett nem is lehet hústalan nap...
Így ránézésre mi csak leveseket és tésztaféléket eszünk.
Tehát itt az ideje, hogy kedvenc húsételeink is "bloglakók" legyenek:)

2009. március 2., hétfő

Csipkebogyós muffin


Pár napja úttörőbecsszóra fogadtam, hogy most már receptet is hozok. Végre ideértem vele. Fordított sorrendben, először a desszert :)

A Fiúk muffint kívántak. Náluk ez a muffin. Én viszont már kicsit unom. Valami újra vágytam. Addig keresgéltem a muffinos könyveimben, míg ráakadtam erre a receptre. Izgalmasnak tűnt, majdnem minden hozzávaló volt is itthon. A Fiúknak megsütöttem a gombócolós muffin kókuszos változatát, magamnak pedig ezt. Finom lett. Igaz nekem nem sikerült a tésztát 12 részre elosztani, csak 10 süti lett. Legközelebb a lekváros mázat is lehagyom a tetejéről, hogy könnyebben lehessen tárolni, és szállítani. Összességében nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Könnyű, nem fojtós, puha tészta, ami nem ragad a papírba. A két gyerektől ismételhető minősítést kapott. A párom meg sem kóstolta.

Csipkebogyós muffin:
12 darabhoz

25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
5 dkg szeletelt mandula (kihagytam, mert éppen nem volt itthon)
2 tojás
10 dkg cukor
10 dkg csipkebogyólekvár (házi!)
1 citrom leve
1 dl joghurt (tej)
10 dkg vaj vagy margarin

Mázhoz:
2 evőkanál csipkebogyólekvár
1 teáskanál víz

A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A formát papírkapszlival kibéleljük, vagy kikenjük vajjal a mélyedéseket. (Én a papírkapszlira szavazok!)
A vajat a cukorral habosra keverjük. Egyesével beledolgozzuk a tojásokat, a csipkebogyólekvárt, a joghurtot és alaposan összekeverjük. A sütőport és a mandulát elkeverjük az átszitált lisztben, és az egészet a vajas masszához keverjük.
A tésztát a formába kanalazzuk (háromnegyed részig, mert nőni fog), és az előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. (Tűpróba)
A mázhoz a csipkebogyólekvárt a vízzel elkeverjük. A muffinokat a sütőből kivéve azonnal megkenjük vele. 10 percig a formában pihentetjük, majd kivesszük és süteményrácson hagyjuk kihűlni. A kész muffinok tetejét egy-egy szem szárított csipkebogyóval díszítettem.

A recept a Muffinok, kenyerek, péksütemények című könyvből való.

2009. március 1., vasárnap

Évforduló

Egy évvel ezelőtt történt.

Bizony, egy évvel ezelőtt szó szerint ránk szakadt a ház. Nem csak ránk, elég sok családot hozott akkor nehéz helyzetbe Emma. Sokan jártak nálunk szerencsétlenebbül.
A javítható károkat helyrehoztuk, de van amit nem lehet/lehetett kijavítani.
A mai nap az emlékezésé. Elsősorban a rengeteg segítségre emlékszünk, amit a jó emberektől kaptunk. Sajnos a biztosító már nem volt ilyen segítőkész...


És amit az újságíró nem látott: