2010. január 22., péntek

Disznótor a "Régi jó világ!" -ban

Mesemondó versenyre készülve jutottam hozzá a helyi múzeum egy még feldolgozatlan kéziratához. Szarka Ferenc írta, 1959-ben. A címe: Régi jó világ.
Igazi néprajzi csemege!

A sertés tartásról ezt írja:
"Sertést az 1800-as évek elején nem hizlaltak, hanem ősszel egy vagy két pásztor felügyelete alatt kondába verték a levágásra szánt sertéseket és elhajtották az aradi erdőbe makkolni, ahol a sertések feljavultak. A módosabb gazda a makkon hízott sertéssel megetetett egy pár zsák árpa darát, hogy puhább és ízletesebb legyen a szalonnája és húsa. A szegényebb ember pedig levágta úgy, amilyen volt."

A disznótorról pedig így számol be:
"A disznótor családi ünnep számba ment falun. Ilyenkor összejött az egész rokonság és forraltbor mellett perzselték, bontották a sertést. Bontás után jött a sertés igazi felmunkálása. Az asszonyok a vastagbelet nagy teknőkben árpával, esetleg kukoricával 12 léből dörzsölték, hogy megtisztuljon és vékony legyen. A férfiak öregjei sózták a húst és szalonnát, s közben ugyancsak a már letűnt régi jó időkről, vagy egyes emberséges uradalmi ispánokról beszélgettek. A gyerekek, hogy az amúgy is szűk szobában jobban férjenek bevonultak a sutba, ahol mesével szórakoztatták egymást. A fiatal emberek tőkén két bárddal vágták a kolbásznak való húst, mert csak jóval később jöttek reá az emberek, hogy a húst az asztalon két késsel is meg lehet vágni. A húsvágógép már nem a régi jó világ találmánya. A tőkén összeaprított - s néha a földről felvett - húst és hurkaanyagot ökörszarvvégen az asszonynép disznótor után néha napokig csömöszölte ujjával a hurba, hogy abból hurka és kolbász legyen.
A préselős hurka és kolbásztöltő, amelyet az emberek a mellükhoz, vagy a székkarjának támasztva húztak, - mint gyerek a bodzafa puskát - ez is csak később jött divatba, de nem hódította meg egy csapásra, mert a hurkaanyagot, hogy a zsírt ki ne préseljék belőle még továbbra is, - a rendes húsvágógép használatba jöveteléig - ökörszarvvégen töltötték az asszonyok a hurba.
Disznótor befejezte után a házigazda a húsvágó tőkét, hogy a reá ragadt kevés zsiradék se menjen kárba, birkabőr bekecsével, - hogy az is had puhuljon - ledörzsölte; amely nem volt valami épületes dolog, mert ha az akkori divat szerint az ilyen bekecs tulajdonosa a kemencének dőlt melegedni, a megolvadt zsírtól a bekecs úgy a kemencéhez ragadt, hogy nem csak a meszet, de gyakran a tapaszt is leszedte."

2010. január 17., vasárnap

Fejezzük be együtt


Marika oldalán járva találtam az Iglice Foltműhely felhívására.
Először elmosolyodtam magamban: Hát másnál is halmozódnak a befejezetlen dolgok? Mert nálam igen. Van egy majdnem teljesen befejezett fiú pulóverem. "Csak" az egyik ujjának a fele hiányzik, meg az összedolgozás. Akad még a kosárban néhány öltés híján kész gobelin, szépen gyűlik a csíkozásra váró rongy. Minek szaporítsam tovább a szót? Szépen felszaporodtak nálam is az UFÓ-k. ((unfinished objects - befejezetlen dolgok).

2010. január 16., szombat

VKF XXXI. - Újrahasznosítva: Püspökkenyér

Már régóta szemezek a különféle gyümölcskenyerekkel, püspökkenyerekkel, a formám is van, valamiért mégsem került sorra. Eddig. Ma ebédre fánkot sütöttem, két adagot, mert vendégek is jöttek. Kimaradt négy tojásfehérjém. Mi legyen vele? Itt az ideje kipróbálni a püspökkenyeret. Emlékeztem, hogy láttam ám én olyat is, ami csak tojásfehérje felhasználásával készült. Barátom a Google. Miután beütöttem a keresőbe, hogy "maradék tojásfehérje" Okostojáshoz irányított. Juc receptjét választottam. Nem bántam meg!

Püspökkenyér tojásfehérjéből:

6 tojásfehérje
20 dkg cukor
10 dkg liszt
25 dkg belevaló finomság
(nálam maradék mandulapehely, csoki mikulás és mazsola)

Elkészítés:
A sütőt előmelegítettem 160 fokra.
A szögletes gyümölcskenyér formát margarinoztam, liszteztem.
A tojásfehérjét egy csipet sóval elkezdtem felverni, majd hozzáadtam a cukrot. Kemény habot vertem, majdnem, mint a piskótához. Beleszórtam a lisztet, majd tovább vertem a habot, egy kicsit alacsonyabb fokozaton. Mikor már csomómentes volt, belekevertem a mandulapelyhet, a megmosott, lecsöpögtetett mazsolát, és az apró darabokra tört csoki mikulást.
A kész masszát belesimítottam az előkészített formába, és 160 fokon úgy egy órát sütöttem. (Úgy az 50. perc körül tartottam az első tűpróbát, akkor még ragadt.)

Rácsra borítva hagytam volna kihűlni, de olyan illata volt, hogy meg kellett kóstolni. Ezért aztán még langyosan megvágtuk. Mire kihűlt volna, addigra a fele elfogyott. A megmaradt felet pedig eltettem, hogy holnap is legyen mit kóstolni, és össze tudjuk hasonlítani. A tetejét porcukorral szórtam meg. (Terveim közt szerepelt egy marcipán ízű cukormáz is, de nem volt rá idő.)

Juc azt tanácsolja, hogy a formát sütőpapírral béleljük ki. Mivel nem így tettem, nekem egy-két helyen, ahol a csoki leszállt az aljára picikét beleragadt a kenyér a formába.

Holnap fénykép is készül, ha lesz még miről. Ígérem!

2010. január 4., hétfő

Etető

Már évek óta rendszeresen etetjük a madarakat. Az első etető még margarinos dobozból készült. Aztán a madarak mennyiségét látva komolyabb alkalmatosságra váltottunk. Ősszel pedig apukám meglepett egy saját készítésű etetővel.
Ahogy karácsony előtt leesett a hó hozzákezdtünk a madarak etetéséhez. Mindig irigykedve olvasom, hogy milyen finomságokat tesznek ki mások az etetőbe. Szívesen nézegetem a madárkalács recepteket. De az én vendégeim nagyon konzervatívak: dió, napraforgó. Ennyi, amit elfogadnak. Minden más érintetlen marad.

Tengelicek

Fenyőpintyek
(erre nem esküszöm meg)


A sürgés-forgás másnak is feltűnt

Karvaly?

A képek minőségéért elnézést kérek. Ablakon keresztül készültek. A szürke fátyol még mindig a szúnyogháló.