2011. december 13., kedd

Ólomüveg mézes másodszor


Két éve nagy sikere volt ennek a mézesnek. Tavaly valahogy nem volt kedvem hozzá, és a karácsonyhoz sem, meg főzni sem. Az idén újra eljött az ideje. Az első sütésből volt néhány tapasztalat, amit most nem felejtettem el. A legfontosabb, hogy a süti ugyan látványos, de nem tartós, főleg, ha fektetve tároljuk. Ilyenkor a középen lévő ablak olvadozni, folydogálni kezd pár nap alatt. Viszont ha függesztve van, akkor hetekig is bírja. Hogy miért van így, nem tudom.

Az idén már harmadszorra futok neki. Először a gyerekekkel akartam elkészíteni az iskolában. Itt megtanultam, hogy fontos a sütő, és az iskolai erre nem alkalmas. Mire elolvad a cukor a közepén, addigra megég a tészta. A másik nagy tanulsága az iskolai próbálkozásnak az volt, hogy rájöttem, a sütőpapír minősége talán még a sütő minőségénél is fontosabb. Ehhez a tésztához csak jó minőségű szilikonos sütőpapírral szabad hozzákezdeni. Hogy a csorbát kiküszöböljem itthon még aznap este sütöttem egy kisebb adagot, amit bevittem az iskolába, a nevelőit díszíti néhány fenyőágon függve. Ennek köszönhetően megkértek, hogy az iskolai karácsonyfára is süssek egy adagot. Ez a "kisebb" adag tegnap este készült el. A suli fájára kb 60 db kerül. A többit a segítőim között osztottam el. Most kíváncsian várom, hogy meddig maradnak a fán a mézesek:)


Tészta: A szokásos mézes tésztát használtam. Kb. 3-4 mm-re nyújtottam, nagyobb csillagformával szaggattam. A csillagokat szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe raktam, felvert tojással megkentem, a közepüket kis pogácsaszaggatóval kiszúrtam. Így nem deformálódott a forma. ( A kis karikákat is megsütöttem. ) A töltetlen savanyú cukorkákat mozsárban durvára törtem és a lyukakba halmoztam. Kb. 180 fokos sütőben halvány pirosra sütöttem a mézeseket. A cukor ekkorra elolvadt, de még fortyogott. Miután a tészta és a közepében az olvadt cukor lehűlt, könnyen eltávolítható a papírról. A biztonság kedvéért sütőpapírral bélelt tálcára rakosgattam át a kész csillagokat. Teljes kihűlés után fehér cukormázzal díszítettem. Reggel dobozoltam, a sorok közzé most is raktam sütőpapírt, hogy véletlen se ragadjanak össze.
A középső üveg részhez bármilyen töltetlen kemény cukorka megfelel. A mennyiség a cukorkás zacskók nagyságától függ. Minél jobb minőségű a savanyú cukor, annál szebb lesz az üveg.


3 megjegyzés:

Eszter írta...

Nagyon jól néznek ki! Karácsonyra megpróbálom én is. Nagyon tetszik. Remélem sikerülni fog.

citromfű írta...

Örülök, hogy tetszik:)
Remélem sikerülni fog!

Milene írta...

Közben arra is rájöttem, hogy nem kell összetörni a cukrokat. Elég csak a lyukba tenni, akkor is elolvad.