2013. november 12., kedd

Mosószer házilag, mosógéphez és kézi mosáshoz is

Több mint egy éve használok saját készítésű mosószert, eleinte a régihez keverve, majd csak ezt, és már csak olyankor használok boltit, ha valamilyen okból kifolyólag kifogytam a hamulúgból, ez nyárra esik, mert addigra elfogy a télen, kandallóból összegyűjtött hamuból készült hamulúg készletem, de jövő nyáron már előrelátóbb leszek ebben is:D. Aki kertes házban lakik, annak hozzám hasonlóan kényelmes a mosószer elkészítése, hamutól indulva. Akinek pedig nincs kandallója, az használhat mosószódát is, ami nem más, mint a folyékony hamulúg por változata. Mondjuk kis különbség lesz azért, mert a mosószódát is meg kell venni, míg a hamu teljesen ingyen van, de még így is rengeteget lehet spórolni. Az én változatommal, én személy szerint a régi folyékony mosószeremhez képest most 80%-al olcsóbban állítom elő. Nem nagy kunszt, nagyanyáink sem sokat vesződtek vele, mindenki ilyet használt.

A hamuról: jó fa hamujából jobb hamulúg lesz, a grilles hamuból is lesz, de ez olyan sárgáska, nem szeretem használni, de végülis az első hamulúgomat ebből gyártottam és mosni jó volt ez is,  míg a jó fából  maradt hamuból teljesen kristálytiszta folyadékot kapunk.

Hamulúg készítése:

Összegyűjtöm a kandalló hamuját, aki rendszeresen így fűt, tudja, hogy úgyis ki kell takarítani, ilyenkor a parázsmaradványok nélküli, csak por hamuról beszélek. Át lehet szitálni, de ha szél van, meg mittudomén, nincs kedved vesződni vele, csak kanállal gyűjtsd össze valahogy! A kis darabkákat úgyis leszűrjük később, úgyhogy ne aggódj, ha maradt benne. Ezután felöntöm a hamu mennyiségének az ötszörösével, tehát kb. 1 rész hamu, 4-5 rész víz legyen benne. Minél kevesebb vizet teszek, annál erősebb lúgot kapok majd. Felteszem főni, és amikor gyöngyöző, akkor még rotyogtatom 2 órát. Ezután hagyom leülepedni, kb. egy napig, jól elkülönül a hamusár és a tetején a folyadék. Ezt leszűröm. A sarat kidobom (esetleg lehet használni súrolásra, de a lefolyókat eltömíti, szóval csak kinti melóra). A kapott folyadékot hagyom még egyszer leülepedni 1 napig, és én merőkanállal merem le a tetejéről a hamulúgot. Kész is van!:D

Az előbb leírt hamulúg készítését kikerülheted, ha veszel mosószódát (bár nem olyan ördöngösség, nagy adagban évente 2-3x készíthetsz hamulúgot, és nem kötelező azonnal mosószert csinálni belőle). A neten rengeteg helyen ugyanaz a recept kering, én is ez alapján készítem, de mindenki kitapasztalhatja, hogy kicsit kevesebb vizet tesz bele, stb. Illetve keverhető bolti mosógéllel is, így ha az a kedvenced illatra, akkor fele-fele arányban keverve megmarad az illat, amit szeretnél, viszont a felét megspóroltad árban.

4 liter hamulúg (házilag elkészített lötyikénk)
10 liter víz
30 deka mosószappan lereszelve
tetszés szerinti illóolaj, pár csepp ízlés szerint

Bolti mosószódás változathoz:
4 deci mosószóda
14 liter víz
30 deka mosószappan lereszelve
illóolaj

Az adagot kicsinyítsd arányosan, hogy elférjen egy mosószeres flakonban, aminek legyen nagy szája, mivel később a zselés állagú mosószernek könnyedén ki kell jönnie.

A víz egy részét felforralom és feloldom benne a reszelt szappant. Ezután hozzáadom a többi vizet és a hamulúgot, majd összerázom, és hagyom lehűlni. Másnapra zselés állagú lesz, de időnként rá kell nézni és felrázni. Egy 3-4 kilós adag ruhához 150ml kell. A ruhák közé teszem, nem a mosószer adagolójába, és az öblítőrekeszbe pedig 1-2 evőkanál 5%-os ecetet. Az ecetet is illatosíthatod, én pl levendulavirágokat áztatok bele, ami a kertemből jön és így fertőtlenítő is, plusz kicsit levendulás illata van az ecetnek.

A foltokat mosás előtt kicsit bedörzsölöm megnedvesített mosószappannal, ahogy más mosószerekkel is teszem. Ez a mosószer használható 30-40-60-90 fokon is.

Az árak: 25deka mosószappant 1,50 euroért kapok. 100 adagnyi mosószer lesz a kész adagból amit leírtam, ehhez ha a legolcsóbb bolti folyékony mosószert használnám, 12 euroért jutnék hozzá. Ez a legolcsóbb mosószerre vonatkozik, tehát ki-ki mérlegelje, hogy a sajátjához képest mennyit tud megtakarítani.





Nincsenek megjegyzések: