2014. április 7., hétfő

Gnocchi alla romana (előre fagyasztható olcsó recept)



Ígértem recepteket, hogy minél több ötletet adjak az előrefőzéshez, havi egy főzéshez. Ezeket előre el lehet készíteni nagy adagban, lefagyasztani és fogyasztáskor elég áttenni a fagyasztóból a sütőbe. Igen, a havi 1 főzés egyik előnye pont ez, hogy ha valami miatt később érünk haza (gyerek különórái, orvos, szülői értekezlet stb.), és közben hazaéréskor még ott van a szokásos vita, zsivaj, fürdetés, és miegymás, nem kell azon kattogni, hogy akkor még ki is találni, mit is főzzek ma este. Nem. Elég kivenni egy valamit a fagyóból (esetleg már reggel áttenni a hűtőbe és akkor kivenni a hűtőből), és amíg lerendezzük a gyerekeket, addig megsül, rá sem kell nézni! Ezzel szemben egy gyors bevásárlás az utolsó pillanatban rettenetesen stresszes lehet így este, ha már amúgy is késésben vagyunk, ja, és többe is kerül, naná,  másik opciónak ott a rendelt kaja, ezt sem ússzuk meg olcsón...  A gnocchi alla romana egy szuperolcsó egytálétel (az egyetlen drágább dolog benne a parmezán, de helyettesíthető más sajttal is, csak az nem gnocchi alla romana, viszont finom lesz így is), a gluténmentes quiche-alap pedig maradék rizsből készül, lisztérzékenyek is fogyaszthatják és bármilyen zöldséges tortát készíthetünk vele, amikor pl. ki kell üríteni a fagyasztót és van ugyan eltett zöldség, de nem jut eszünkbe, mit is lehet belőle csinálni. Pótolom a quiche-receptet is hamarosan!

GNOCCHI ALLA ROMANA

Hozzávalók:

250g búzadara

1 liter tej

2 tojássárgája

50g vaj

60g reszelt parmezán

Só, szerecsendió

A tejet felforralom diónyi vajjal és 1 teáskanálnyi nagyszemű sóval (nem kell ennél több, mert a sajt is sós). Ezután félrehúzom a tűzről és beleszórom a búzadarát, végig kevergetve, hogy ne legyen csomós, egyik kézzel vadul keverem, másikkal szórom:D

Miközben a tej forr, már oda kell készíteni 40g parmezánt és 2 tojássárgáját, mert amint a búzadarával összeáll a mi kis tejbegrízünk, már szórhatjuk is bele a sajtot és keverhetjük a tojássárgáját is bele. Egyszóval nagyon gyors művelet az egész. A masszát kiterítem és sodrófával kicsit elegyengetem egy lapos valamire, én leginkább egy tepsire szoktam, aminek az alját kikenem olajjal. Hűlni hagyom a masszát, majd kiszaggatom egy kb. 5-6 centis átmérőjű pohárral, pogácsaszaggatóval. Az érméket elrendezem egy jénaiban, de mivel nagy adagban is készíthető, lehet allumínium dobozokba is tenni, amilyenek a lasagne-hoz kellenek. Miután elrendeztem őket a képen látható módon, a maradék vajat olvasztva ráöntögetem a tetejére, megszórom a maradék parmezánnal és egy kis szerecsendiót reszelek a tetejére. Ha a fagyasztóba megy, akkor csak vajdarabkákat teszek a tetejére és reszelt sajtot, lezárom, ráírom, mi van benne és elteszem. Ha viszont azonnal fogyasztjuk, akkor előmelegített sütőben 220fokon kb. 20 perc alatt kész, amikor megpirul a teteje ropogósra, akkor jó. Ha lefagyasztjuk, ugyanez a sütési idő, de érdemes reggel kivenni a fagyasztóból és áttenni a hűtőbe. Amúgy, ha elfelejtjük, akkor sem történik semmi, esetleg 5-10 perccel tovább sütjük, mire piros lesz a teteje.

Ez az adag 4 felnőttre vagy 2 felnőtt plusz 3 gyerekre elegendő. Az összeállítás nem sokkal több, ha 2-3 adaggal többet csinálunk, viszont csak egyszer koszolunk vele, egyszer bíbelődünk. Megéri tehát 3 adagot megcsinálni, 1-et megeszünk, 2-őt elteszünk. Komplett egytálétel, ha nincs is hús, mert a tej és a tojássárgája, a sajt kiegészíti a búzadara növényi fehérjéit, szóval nem kell utána hús, kiadós vacsora vagy ebéd. A képen látható adag 2 felnőttnek való adag, 5,5 centis pohárral szaggattam ki. Én ekkora dobozokban fagyasztom le, mert ha a gyerekek mást akarnak enni, nekünk ez is elég, ha viszont ők is ezt akarják, akkor kettő ilyet sütök meg. Sűrűbben is lehet az érméket rendezni, nekem még kijött egy pici doboz ezzel a fajta rakosgatással, ha sűrűbben rendezem őket el, akkor csak 2 nagy dobozra való jut (ami a pontos adag 4 felnőttnek).

A recept ára 4 főre nekem 816forintra jött ki, ez nagyban függ a sajt típusától is, én 14 eurós parmezánnal számoltam (kilója ennyi, mindössze 6deka kell hozzá), tehát adagonként 204forint, nem rossz!

 

Nincsenek megjegyzések: