2015. július 27., hétfő

Erdélyi kirándulás: Torockó - Torda

Újra eltelt egy év. Köszönöm, hogy még mindig kerestek, olvastok! Amikor elkezdtem írni a zsannamannát, nem gondoltam, hogy ennyi embert érdekel a mondanivalóm, és azt sem, hogy ilyen kitartóak lesztek.  Köszönöm!

Szóval ismét eltelt egy év, és mi ismét Erdélyben jártunk.  A tavalyi nyaralás annyira jól sikerült, hogy volt bennem egy pici félsz, de feleslegesen izgultam. Most is remekül éreztük magunkat! 

Az idei úti cél Torockó és Torda volt.  

Torockó, Székelykő az országútról



Ebben a házban volt a szállásunk


A szobákhoz vezető lépcső és a szobaajtók

A házi néni rezidenciájának ajtaja az ötvenvalahány éves függönnyel


A ház építőinek emléktáblája


A Kiskő a Székelykő lábánál


Székelykő Torockó főteréről fényképezve

Az első napunk el is telt a megérkezéssel, szálláskereséssel, a falu körbejárásával és a Kiskő megmászásával. Igaz, ekkor még csak a Fiúk vágtak neki. (Aki nagyon figyelmes, az megtalálja a Fiúkat a fényképen)
A szállás minden várakozást felülmúlt. A 101 éves ház tele volt meglepetéssel: a szobák hűvösek voltak, fürdőszoba helyett fürdőház, és a bónusz: szabad wifi és a néprajzi kiállítás: festett ládák (rózsás, nem tulipáno)s; horgolt terítők, hímzett falvédők, ágytakarónak cserge, és mindenhol csíkos rongyszőnyegek. Sajnos megmutatható fényképet nem sikerült készíteni a szobák belsejéről.

A második nap Tordán jártunk a Salinában és fürödtünk a sóbánya melletti sós tavakban. A bányában készítettünk ugyan fényképeket, de azt hiszem mindenki jobban jár, ha itt vagy  itt nézelődik. Izgalmas kirándulás volt. A bánya gyönyörű. és nagyon ötletesen alakították át látványossággá. A 13 emeletnyi utat lefelé lépcsőn, felfelé üveg falú lifttel tettük meg. A látogató szinten lehetőség van sportolásra (minigolf, biliárd, pingpong, teke) pihenésre, olvasásra, tehetünk egy kört az óriáskeréken. Vagy csak nézelődhetünk. Ha lejjebb haladunk újabb 13 emeletnyi mélységbe egy föld alatti sós vizű tavon csónakázhatunk. Ezt mi kihagytuk. 
 A sós strandról sajnos csak régi képeket találok a neten, mi pedig fürödtünk, nem fotóztunk. A strand a képeken látottnál sokkal hangulatosabb, kiépítettebb.  A parton fedett padok, napernyők várnak bennünket. A tavakba ereszkedve először egy fa padozatra érünk, innen lehet tovább menni a vízbe. Ami igen sós, 1 l víz 260 g sót tartalmaz, ha jól emlékszem. Elsüllyedni nem lehet benne. Igazán úszni sem. Ennek ellenére jó móka volt. A Kicsi ha levegőt vett, derékig emelkedett ki a vízből, ha kifújta a levegőt lesüllyedt nyakig. Ha úszni próbáltunk feldobott a sós víz.

A harmadik nap a hegymászásé volt. Ki-ki tehetsége szerint. A Fiúk nekivágtak a Székelykő meghódításának. Felmásztak minden csúcsra, és kőre. Nagyon élvezték, azóta is erről mesélnek egyfolytában. Nehéz volt őket elengedni kettesben hegyet mászni, de megérte bízni bennük. Figyeltek a másikra, és segítették egymást. Nagyon büszke vagyok rájuk! 

Itt indul a turista út


Látkép a hegyen









Mi, "öregek" csak egy darabig mentünk felfelé. A hegyek lábától visszafordultunk. Aztán, hogy ne unatkozzunk, elindultunk a Kiskőre. Nem , nem a falun keresztül, hanem a hegyoldalon. Mert ahol a birkák és a pásztor el tud menni, ott csak elmegyünk mi is! Át is jutottunk. Árkon, bokron, tökön, paszulyon és sziklákon keresztül. Egyszer azt mondtam, hogy na én itt nem megyek tovább. Aztán rájöttem, hogy se hátra, se le, se fel nem tudok menni, tehát mentem a férjem és a birkák után. Szegény pásztor nem értette, hogy miért vagyunk a nyomában. De átjutottunk. Utána hűsöltünk a Kis kő árnyékában, majd napoztunk a kő tetején majdnem egy órát. Végül megkerestük a nyájat, megnéztük, hogy hol delelnek, meg a vályúkat,  és visszaindultunk a szállásunkra. Mire elmagyaráztuk a házi néninek, hogy a gyerekek majd később jönnek a Fiúk is megérkeztek. Fénykép (szerencsére) nincs a kiruccanásunkról. 

Este tettünk egy rövid látogatást Nagyenyeden. 

Negyedik nap a Tordai-hasadékban jártunk. Kellemes kis séta volt. Eleinte. Aztán jöttek a hidak. Egyik sem volt igazán bizalomgerjesztő. Vagy rengett, vagy ferde volt, vagy csak nem volt szimpatikus. A hidak után pedig jöttek a kövek. Eleinte széles ösvényként, majd egyre keskenyebben, csúszósabban. Végül került kapaszkodó is, drótkötél a szikla oldalához rögzítve. A szoros legvégéig nem mentem el. Az utolsó hídon képtelen voltam átmenni. Egyszer, majd, ha sokkal bátrabb, fiatalabb és erősebb leszek. Ha legközelebb erre járunk.
Számomra döbbenetes élmény volt látni, hogy rengetegen vágtak neki az útnak papucsban, pántos szandában, tanga papucsban, vagy éppen 2-3 éves gyerekkel a karjukon. És azt sem értettem, hogy amikor már dörgött az ég, villámlott és láthatóan sűrűsödtek a felhők miért indulna el befelé a szorosba olyan sokan? Mi néhány égzengés után elindultunk kifelé. Be kell valljam, hogy a visszaút sokkal könnyebb volt! Kevésbé pánikoltam, és bátrabban közlekedtem. Már nem estem kétségbe, ha egy-egy kapaszkodós részen szembe is jöttek. Tehát mi még éppen időben indultunk vissza. Ahogy beültünk az autóba, leszakadt az ég. Ömlött, mintha dézsából öntötték volna..Az ablaktörlők alig győzték a lapátolást.